A rendkívül rossz időjárás miatt ugyan a vasárnapra tervezett U15 meccsünk elmaradt, de szombaton és vasárnap is a nagy esők közti 2-3 órás szünetekben extra edzéseket iktattunk be. Szombaton az NB2-es csapatunk veterán dobója Doug Coppage tartott egy foglalkozást a csapat fiatalabb dobóiknak, mely során elsősorban elméleti, taktikai elemeket vettek sorra.

Vasárnap kora délután pedig Joe Bowman és Vigh Rebeka vezetett egy edzést azoknak a játékosoknak, akik a Van Helyed Alapítvány szervezésében kezdtek baseballozni Ózdon és a hétvégi U15 mérkőzésünk miatt utaztak Budapestre. Mivel a meccs elmaradt, semmiképpen sem akartuk őket úgy hazaengedni, hogy labdához sem érnek a hétvégén. A folyamatosan szemerkélő eső nem szegte kedvét a fiúknak, akikhez az U15 csapatunkból Vass Camilla is csatlakozott. A több mint 2 órás edzésbe mindent igyekeztünk belesűríteni, ütés- és futógyakorlatok mellett, védekezés- és dobásgyakorlásra is sor került.
Az alapítvánnyal már korábban is együttműködött egyesületünk, akkor még csak táborszervezéshez nyújtottunk segítséget. Idén igyekszünk rendszeres edzés- és játéklehetőséget nyújtani az ózdi fiataloknak, amíg az Alapítvány megtalálja az új edzőt, aki helyben tud majd foglalkozni a srácokkal és folytatni a csapatépitést az ország észak-keleti szegletében.

Galéria fotók: Van Helyed Alapítvány facebook