E zűrzavaros, pandémiás lezárások okán rövidített, szezon lassan a végéhez közeledik. Az NB1-ben vigéckedő csapatunk számára folyamatban van a rájátszás, ahol részünkről az 5. helyért folyik a küzdelem. Múlt vasárnap zajlott a 3 győzelemig tartó párharc második fordulója Debrecenben, ahol a Debrecen Tigers fogadta csapatunkat.

Kezdjük egy rövid visszatekintéssel a szezonra. Mivel a szezon csak június közepén kezdődhetett a lezárások folyományaképpen, ezért egy rövidtett alapszakaszt szervezett idén számunkra a MOBSSz, ahol összevont NB1-es ligában indult 6 csapat. Az alapszakaszban két db 3 csapatos csoportban zajlottak a küzdelmek, oda-vissza vágós formában (double round-robin). A round-robin kör eredménye alapján keresztbe játszás következett, ami után kialakult az alapszakasz végeredménye.

Az idény első felében, az oda-vissza vágós szakaszban, mind a Debrecen, mind a mi fiaink második helyen végeztek a csoportjukban. Ez azt jelenti, hogy a másik csoport harmadik helyezettjével kellett megküzdeniük a rájátszásba való bejutásért, amely meccs-sorozatok két győzelemig tartottak. Debrecen az Érd csapatával vívott meg, míg Szentendre a Bp Red Wolfes 2-vel. Mindkét ágon szükség volt a harmadik és egyben döntő meccsre is, ahol mind a Tigers, mind a Sleepwalkers szoros, ki-ki meccseken kapott ki ellenfeleitől, tehát a képviselt erő tekintetében minimálisan maradnak alul a rájátszásba bekerült másik két csapattól. Ez már előre is vetítette, hogy az ötödik helyért is izgalmas derbikre számíthatunk.

Na de térjünk vissza az 5-6. helyezések eldöntéséért játszott küzdelemre. Az első mérkőzést szeptember 19-én játszotta a két csapat Debrecenben, ahol a Sleepwalkers több kulcsjátékos és kezdő dobó hiánya miatt meglehetősen tartalékosan állt ki. A Tigers ugyanakkor a legerősebb sorával volt jelen, megtámogatva az USA-ból érkezett játékos-edzőjükkel, Albert Dominguez-zel. A meccset dominálta a Debrecen fiatal, ám igen gyors dobója, Zsíros Tamás. Ez a gyorsaság soknak bizonyult a Szentendre jelen lévő ütősorának. Mindössze az első inningben sikerült a Szentendrének pontot szereznie, rögtön 3-at is, néhány sétából és eltört ütésből, a fiatal dobó kezdeti megingásának köszönhetően. Ezután már nem engedett a szorításból Tamás és sikerült  a meccset több kapott pont nélkül lehoznia. A másik oldalon a Tigers ütősora a harmadik játékrésztől átvette a vezetést és inningengént 1-2 pontot szerezve a hetedikben sikerült elérniük a 10 pontos különbséget, így a meccs 13-3-as végeredménnyel, leléptetéssel ért véget. 

A múlt vasárnap játszott második mérkőzésre már egy erős felállással érkezett Debrecenbe NB1-es csapatunk, így ennek a játéknak a képe már egészen máshogy alakult. A tigrisek oldaláról egy másik fiatal dobó kezdett, Szilágyi Máté. Az első 4 játékrészben a Szentendre teljes ütősora bemutatta, hogy nem szabad fél vállról venni őket és szinte mindenki hozzátette a maga hit-jét ahhoz, hogy megszerezze a csapat a meccs első 5 pontját. Ez idő alatt a Tigers csak két ponttal tudott válaszolni a magabiztosan adogató szentendrei kezdő dobó, Turcsányi Viktor, ellen. Ekkor következett a meccs fordulópontja, ugyanis dobócsere történt a tigrisek oldalán. Ettől kezdve az amerikai játékos-edző, Albert adogatott. A hírek szerint szülőhazájában, a főiskolai bajnokságban, nem dobóként, hanem IF-ként tevékenykedett Albert, de gyors karjának köszönhetően képes borsot törni a magyar ütők orra alá. A dobócserét követően már nem csordogáltak a pontok alvajáró oldalról, viszont a tigrisek szép lassan elkezdték gyűjtögetni őket, szintén az amerikai játékos hathatós közreműködésével. Albertnek ugyanis egy kerítésbe csapódó linedrive dupla mellé egy homeurun-t is sikerült ütnie, amit 1-2 további jó ütéssel a sor többi tagja is megtámogatott, így a 8-adik játékrészben 5-5-tel fordult a két csapat. Ekkor újra felébredt egy rövid időre az alvajáró ütősor és sikerült egy újabb pontot bepumpálni a Debrecennek, így megint átvette a Szentendre a vezetést. Turcsányi jó dobó-teljesítményét a védelem is megtámogatta néhány szép kiejtéssel és duplajátékkal. A tigriseknek ennek ellenére sikerült kiegyenlíteniük, de a győztes pontot már nem tudta a debreceni ütősor eleje betolni, így a kilencedik végén 6-6 volt az állás, jöhetett a hosszabbítás. Ekkor Szentendre reménykedhetett, mert épp a legerősebb ütősora következett (3-4-5), de innen már a dombon lévő Alberto nem engedett, sorban leültette mindhármukat. A 10-edik játékrész alján a tigrisek 1 out-nál fel tudták tölteni a bázisokat, amikor is az ütősorrend kilencedik ütője következett, akiről tudni lehetett, hogy egy sérülésnek köszönhetően nem tud lengetni, ezért biztos bunt-ra lehetett tőle számítani. Ez kedvező szituáció volt a vendégcsapat számára, hisz a védelem eleve bunt-ra helyezkedhetett, amit megjátszva minimum 1, de jó esetben 2 out is születhetett volna a játékból. Az izgalmas helyzet egy meglehetősen kétes szituáció keretében teljesedett ki. Az alvajárók closer-e, Kalocsai Balázs, szinte mértani pontossággal, a strike zóna közepére helyezett labdája eltalálta a bunt-ot megkísérlő ütőjátékos lábát, ami a bírói ítélet szerint hit-by-pitch volt, tehát betolta a győztes pontot és a mérkőzés hazai győzelemmel véget ért. Ezt követően néhány perces indulatos vita következett a két csapat vezetője és a bírók között, de a döntés nem változott, a végeredmény 7-6, Debrecen javára. 
Következésképpen a sorozatban 2-0-ra a Debrecen vezet.
A meccs statisztikáját ezen a linken találjátok: https://www.mystatsonline.com/ballsports/visitor/league/schedule_scores/game_score.aspx?IDLeague=56397&IDGame=858141

A 3-adik mérkőzésre, most vasárnap, október 4-én, Szentendrén kerül sor. Várunk mindenkit szeretettel 14:00-kor, az izbégi baseballpályán.
Csapatunknak hatalmas szüksége lesz a szurkolásra, hiszen csak győzelemmel tudunk versenyben maradni.

Szóval kedves rajongók, szülők, családtagok, apraja-nagyja és mindenki, GYERTEK-GYERTEK. Most nagyon kell a támogatásotok.

/Delpi/